ellene kell mondani. még annak is. ami leg nehezeb atermészetben.
Storophila. De uram, miképpen kellesék érteni ezeket a szokot. hogy tagadgya meg magát. mivel én azt nem mondhatom hogy nem vagyok. se azt nem hitethetem el magamal hogy ne legyek. vagy hogy más vagyok nem az aki valoságal láttatom lenni. azt gondolom hogy a maga meg tagadás példának okáért. a. ha valakitöl azt kérdenek, péter vagyé té,? azt felelné reá nem vagyok. noha péter volna. hogy kell hát ezt érteni tagadgya meg magát. hogy lehessen valakinek magát el hagyni. hová menne magán kivül. vagy kitsoda hagyhattya el magát midön valamely helyre mégyen?
A kristus. leányom látom én azt. hogy az évangyéliumnak igazságiban igen kevés világoságod vagyon meg kell tehát vilagositanom az elmédet, meg tagadgya az ollyan magat, aki avétket el hagyván. tsak a kegyelemel marad. példának okáért egy kevély. igazán meg térvén. alázatossa lészen, magát el hagya, egy tisztátalan. ha tiszta életü lészen, az életét meg változtatta. ellene mondot annak a mi volt az elött, ha egy fösvény nem kezdi kivánni amásét. és adakozo lészen. ö már nem az, aki az elött volt., és igy meg tagadta magát, természetiben ugyan az aki volt. de jó erkölcse miat mássá lett, magadot meg tagadni tehát nem más. hanem hogy el kerüllyed arégi rosz szokásidot, és magadot uj lélekel ujittsad meg, erre mondgya az én apostolom. hogy le kell tenni az ó embert, az ö tselekedetivel. és uj emberben kell öltözni.
Storophila. ezt uram igen nehéz meg fogni, és sokan lehetetlennek is tarttyák.
A kristus. a példa ezt világosabbá tészi, azt irják egy iffiu felöl. st ambr. de peniten lib. 2. hogy meg akarván egy aszszonynak szeretetétöl válni, jób modgyát nem találá, mint azt hogy kerülni kezdé. az okáért mesze földre mene, és ót marada mind addig valamég nem érzé magában a szeretet el oltását. azután viszá tére hazájában., midön ót volna. az aszszony eleiben mene. és sok kegyes beszédekel kezde néki beszélleni. de mint hogy azokra nem felele. tsudálni kezdé. és azt gondolá hogy talám anyi idötöl fogvást. el felejtette volna az ábrázattyát. az aszszony maszor is eleiben menvén kérdé tölle, hát nem üsmérsz már engemet.? nem a vagyoké most is a kit az elött szerettél. igen is a vagy. felelé az iffiu, de én már nem a vagyok a ki
(III. A Keresztnek királyi uttya: 309)